Mária arcára ráfagyott a mosoly párszor életében . . .
Először 27 éves korában, amikor megszülettek az ikrek és a Csabika meghalt 3 hónapos korában . . . csak úgy, a maga mosolygós kis pofikájával átszenderült reggelre virradván a nagy csönd világába (de ez 1 külön történet – erről máskor).
Másodszor, amikor Dávid unokája 1. osztályos korában azt kérdezte tőle: “Te akartál már öngyilkos lenni, Mary?” Harmadszor, amikor Dávid 6. osztályos korában azt kérdezte: “Mary! Tényleg jön a CIA és megöl engem, ha nem teljesítem az Anya parancsait?” hmmmm : hát ki mondta ezt neked Dávid? “az Anya, mert azt mondta: “Ő a messiás, és ha nem teljesítem a parancsait, akkor jön a CIA és engem megöl” . . . – dermedt csönd, Mary alig tudott megszólalni, annyira sajgott a szíve, nehezére esett könnyeit visszatartani 🙁
Ekkora már annyira állandósult a fagyott mosoly az orcáján, hogy már fel sem tudott olvadni . . . És akkor bekövetkezett a totális lemerülés, amikor csak azt tudta kérdezgetni magától, a Sorsától, Istentől, hogy “miért” . . . “miért” . . . “miért” én ? ? ? “miért velem történik mindez” és “miért nekem küldi” . . . “miért nekem küldi” . . . “miért nekem küldi” az utamba a Sors/Isten (S/I) a pszichésen beteg eseteket, amikor ismerősök és ismeretlenek is sorra nekem mondják el saját szánalomra méltó, segítségre szoruló problémáikat, miért nem a lányom, az Amália férjének, vagy/és az Amália apjának, hiszen ők nem ismerik fel, hogy ez a bő 10 éve tartó állapot (az Amália kedélyhullámzása, kirohanásai, őrjöngései, kontrollálatlan kitörései) nem lehet normális állapot, csakis betegség jele lehet. Egy korának mindig megfelelően fejlődő, aranyos, kedves, szófogadó kislány hogyan válik tinédzser korától kezdve folyamatosan a családja és a társadalom számára is inaktív, sőt káros, élősködő, romboló személlyé . . . és ennek mérhetetlen terhét hogy viseli gyermeke, a tündéri, okos, figyelmes, szófogadó, vidám, derűs, pedáns és szeretetre vágyó Dávid . . . és én, mint nagymama, csak sejtem az események dühöngő viharának messziről fújó szeléből az évek során súlyosbodó bajt, de megértés, összhang családon belül sincs: Amália férje és apja vészvillogója nem szólalt meg akkor, amint jóval később, évek múltával sem, Mária anyjához ment hamar, az ő segítségét kérni, legalább a Dávid unokájára, az ő dédunokájára vigyázna, de ő is csak néz kikerekedett szemekkel és azt ismételgeti: “ez nem igaz” . . . “nem létezik” . . . “nem lehet igaz” . . . , hogy Amália így viselkedik . . . és nem segít, még a Dávid felügyeletét sem vállalja fel, mert a nyugdíjas klubot igazgatja, szervezi már 15 éve és biz’a a klub “meghalna” nélküle, a falu öregjeit nem szabad cserben hagyni . . . hogy Dáviddal mi lesz? – az nem kérdés, nem az ő dolga (!), amint Éva húga sietve megírja e-mailban: én vagyok a “soros” nagymama, akinek kötelességei vannak (lennének és leghőbb vágyam lenne ennek eleget tenni – ha a lányom betegsége meg nem akadályozna eme kitüntető kötelezettségem örömteli teljesítésében – merthogy Mária az “ügyeletes” rossz a leánya életében, minden rossznak az okozója, maga az ördög, akire 1 percre sem szabad az Amália fiát, a Mária hőn szeretett unokáját, a Dávidot reá bíznia. De Máriának már akkor a sejtése kezd ténnyé változni, hogy itt valami komolyabbról lehet szó, mint egyszerűen a tinédzser korból apja-anyjával szemben visszamaradt “dackorszakról” . . . – csoda e, ha Mária/Mary arcára ráfagyott a mosoly és nem akart felengedni ? ? ?
És közben Mária folyamatosan szembe találkozott a pszichés esetekkel, melyeket útjába sodort az élet, a Sors/Isten . . . ki tudja mi okból, ismerősök és útjába kerülő idegenek eseteivel ismerkedett meg az évek folyamán, érdekes módon az idegenek, akikkel véletlen (!) folytán összeakadt Mária, (unokája megszólítása szerint: Mary) – legnagyobb döbbenetére -, 5 percen belül azonnal elkezdték mesélni neki saját pszichés betegségüket . Vagy nincsenek véletlenek ? ! Közben ő elkezdett bőszen könyveket olvasni, meg a net-en szakcikkeket olvasni, meg bekapcsolódott pszichés betegségekkel kapcsolatos fórumokba (akad ilyen bőven, sajnos), hogy körülbelül be tudja határolni, miről is lehet szó az ekkora hangulati ingadozások, a pangás, a fel nem kelés, az erőtlenség és a túláradó aktivitások, őrjöngések között, ami már évek óta jellemezte lányát, Amáliát.
Ennek a problémának a hosszú-hosszú ideig tartó felismerhetetlenségét szeretném itt “elmesélni” a Mária és a többi ismerős és sok ismeretlen történetei alapján annak érdekében, hogy ha hasonló jelek mutatkoznak a családoknál, tudjanak ráfigyelni és összefogni a probléma megoldása, vagy tompítása és viselhetősége érdekében. A történetek nem tisztán, hanem egymásba keveredve mondhatók el az olvasottakkal vegyítve, a figyelem felhívás érdekében! Mária/Mary lelkivilága megreccsenése és a családi összefogás hiánya az ami nehezen – talán nem is (!) – emészthető döbbenet számomra . . . Ha bárki magára ismerne, az nem igaz, az a Sors iróniája!
Kommentek